„Harminc éve tanítok, de soha nem osztályoztam senkit”

szerző
Pálos Máté
publikálva
2018. szept. 12., 15:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az iskola szörnyűséges intézmény, erőszakot tesz a gyereken, mondja az alternatív pedagógiai program szerint működő egyik legismertebb alapítványi iskola pedagógiai vezetője, Horn György, akivel az iskola 30 éves évfodulójáról és változatlan alapelvéről – a gyerek nem az életre készül, hanem él – beszélgettünk.

A teljes interjú a csütörtökön megjelenő Narancsban olvasható.

„MN: Nyilván nem véletlen, hogy egy személy- és személyiségközpontú iskola vezetése is személy- és személyiségközpontú.

HGY: Tény, hogy a látásmódom, gondolkodásmódom átment a rendszeren. Ettől még sokan másként gondolkoznak, komoly vitáink vannak, ami főként abból fakad, hogy én az iskolát általában véve egy szörnyűséges helynek tartom. Az iskola kényszer, erőszak, ha rajtam múlna, nem lenne tankötelezettség sem, akkor menne iskolába a gyerek, amikor a családja akarja. Alapvető oktatásügyi, oktatáselméleti kérdésekben gondolok radikálisan mást, mint ami az AKG-ban, pláne a közoktatásban történik. Például harminc éve tanítok társadalomismeretet, de soha nem osztályoztam senkit: nálam minden gyerek magának ad jegyet év végén, én csak szöveges értékelést és százalékos visszajelzést adok. Így fejezem ki az osztályozással szembeni utálatomat, tiltakozásomat. Ezt még az AKG-ban sem így csinálja a többi tanár, de magát az alapelvet, vagy­is hogy a gyerek önértékelése, önreflexiója, szabadsága és felelőssége alapvető érték, azt mindenki osztja. Ez az, ami átment, ezért vagyok én itt.

false

 

Fotó: Siór

MN: Játsszunk el az elméleti lehetőséggel: mit nyernénk azzal, ha eltörölnénk a tankötelezettséget?

HGY: A gyerekeknek biológiai­lag és társadalmilag is kódolva van a legfontosabb kapcsolódásuk a világhoz; ez a kapcsolat a legfontosabb számukra, és ők a legfontosabbak a világon a kapcsolat másik elemének, vagyis a szüleiknek. Nem szükséges ebbe külső, bürokratikus figurákat be­építeni. De ott vannak a rossz, a gyereküket tönkretevő szülők, hangzik máris az ellenvetés, ami jogos is. De ez az állam, a gyermekmentő szolgálatok feladata, nem az iskoláé. Emiatt nem kellene az ország összes szülőjét és gyerekét belekényszeríteni egy olyan nagyrendszerbe, ami kényszereken alapul – mintha minden autót apró darabjaira szednének a határon, csak mert léteznek drogcsempészek. Az állam, a bürokrácia szükségszerűnek vélt jelenléte a rendszerben rengeteg kárt, bánatot, keserűséget okoz.

MN: Nem hullana ki sok gyerek ebből a jól-rosszul működő, de létező oktatási nagyrendszerből?

HGY: Ezt nem tudjuk. Az emberiség történetének 99,9 százalékában az oktatást, a gyerek beilleszkedését a társadalomba megoldották a családok, csak 150 évesek a népiskolai törvények. Hatékonyabb lenne anyagilag érdekeltté tenni a családokat, és nem negatívan, büntető jelleggel, mint most: legyenek konkrét előnyei az iskolába járásnak. Nem annyira valóságidegen egyébként az, amiről beszélek, az önálló tanulócsoportok száma mostanában radikálisan megnőtt Magyarországon. Összeállnak szülők, és megszervezik a gyerekük oktatását, és akkor az állam rákényszeríti őket egy kiskapu keresésére, hiszen egy létező iskolának be kell vállalnia a gyerekeket álmagántanulóként. Ráadásul vizsgázniuk kell fél­évente egy olyan rendszerben, amiben nem vesznek részt semmilyen módon, és még állami támogatást sem kapnak mindehhez, a szülők állnak minden költséget! De miért kap több állami támogatást egy bármilyen iskolába járó gyerek annál, mint az a család, amelyik ezt maga megoldja a saját értékei alapján, saját rendszerben? Ezek nagy oktatáselméleti viták, és jobbára már nélkülem fognak lezajlani a jövőben. Öregnek érzem magam ahhoz, hogy ilyen szinten próbáljam érvényesíteni a véleményemet, és azt is belátom, hogy az alapelveim egy nagy rendszerben másként csapódnak le. Az 1990-es, 2000-es években, ha nem is főszereplőként, részt vettem az oktatáspolitikában, és mindig kisebbségben voltam a véleményemmel. A közoktatás megújításáról szóló, úgynevezett zöld könyvet jegyző 24 szakember között voltam 2008-ban, az anyagot 23:1 arányban fogadták el. Én voltam az az egy. Az alapelveimmel a liberálisok között is, pláne az erős államban gondolkozó szocialisták körében mindig radikális kisebbséget képviseltem. Ha mindenképp kellene a látásmódomra ilyen címke, akkor az anarchia állna a legközelebb hozzá, egyszerűen azért, mert leginkább a közösség erejében hiszek. Úgy látom, hogy ez működik legjobban a gyakorlatban.”

A teljes interjút keresse a friss Narancsban!

Magyar Narancs - Archívum részletes

A LIBE, az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága Magyarországról szóló jelentésének, közkeletű nevén a Sargentini-jelentésnek az elfogadásáról vagy elutasításáról sajnos nincs módunkban beszámolni, miként lapzártánk után lesz Orbán találkozója a néppárti bajtársakkal is - az azonban elég jól látszott, hogy a magyar miniszterelnök kedd délutáni strasbourgi fellépésén a lovak közé dobta a gyeplőt.

szerző
Pálos Máté
publikálva
2018. szept. 12., 15:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?