Csalásgyanús eseteket emlegetnek: a Jobbik és Gyurcsány is a választási eredmények furcsaságaira hívja fel a figyelmet

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. ápr. 10., 15:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Gyurcsány újraszámlálást követel minden olyan választókerületben, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámláló.

"A 2018-as országgyűlési választás nem volt tiszta, feltehetően a Fidesz nem bízta a véletlenre a kétharmados eredményt"

- tette közzé a Jobbik közleményében, amelyben egy újabb furcsa esetre hívják fel a figyelmet. Azt gondolják ugyanis, hogy Sárospatakon rossz helyre könyvelték el a pártra leadott szavazatokat: a szóban forgó helyen ugyanis a párt egyéni képviselőjelöltje, Mikola Gergely 151 szavazatot kapott, míg listán a Jobbik egyet sem. Érdekes azonban, hogy a NET nevű kamupárt ugyanitt 122 szavazót szerzett.

Gyurcsány Ferenc délutáni sajtótájékoztatójában hasonló anomáliákról beszélt. Két konkrét példát említett, ahol jelöltjük, Varju László 244 egyéni szavazatot kapott, de a DK egyet sem; illetve a Pest megyei Gyömrő egyik szavazókörében is hasonló jelenség történt. "Ez nem csak ésszerűtlen és életszerűtlen, de felveti annak a gyanúját, hogy a listás szavazatok összeszámlálásánál valakik tudatosan csaltak" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, és azt hangsúlyozta, hogy 1990. óta nem fordultak elő ilyen anomáliák. Újraszámlálást követel minden olyan választókerületben, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámláló.

Kiemelte, hogy nincs hiteles magyarázat a választási informatikai rendszer vasárnapi összeomlására, ahogy arról sincs kimutatás, hogy a helyreállító munkák nem befolyásolták-e a nyilvánosságnak szolgáltatott adatokat és elfogadhatatlannak tartja, hogy az urnazárás után három és fél órán keresztül nem voltak nyilvánosak az adatok. Ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy egyes szavazókörökben akár órákig "manipulálják a választás végeredményét, és ha kell, új szavazatokat gyártsanak" - közölte.

 

 

MTI, OS
szerző
narancs.hu
publikálva
2018. ápr. 10., 15:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?