A tudomány Oscarja: díjeső a Szilícium-völgyben

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 04., 13:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kihirdették a Breakthrough Prize díjazottjait San Franciscóban.

false

 

Fotó: breakthroughprize.org

A tudomány Oscarjának nevezett díjat, a Breakthrough Prize-t immár hatodik alkalommal adták át a természettudományos területen kimagasló eredményeket elért fiatal kutatóknak. A díjjal egyenként 3 millió dollár (792 millió forint) is jár, ezzel ez a világ egyik legnagyobb jutalommal járó tudományos elismerése. A paradigmaváltó kutatásokat támogató díjat 2012-ben alapították a legnagyobb informatikai-internetes óriáscégek, többek között: Mark Zuckerberg Facebook-alapító, Sergey Brin (Google) és felesége, Anne Wojcicki, Jack Ma (Alibaba Group) kínai üzletember, valamint Jurij Milner (Digital Sky Technologies) orosz vállalkozó és felesége, Julia, emellett idén a kínai Tencent vállalat vezetője, Pony Ma is csatlakozott a szponzorokhoz.

„A nagyszerű tudósok ünneplése mindig időszerű. Egész jövőnk rajtuk múlik”

 

így fogadta az idei díjazottakat Jurij Milner, a Breakthrough Prize egyik alapítója.

A fizikai díjat öt kutatónak adták át: Charles Bennettnek a Johns Hopkins Egyetemről, Gary Hinshaw-nak a British Columbia Egyetemről, valamint Norman Jarosiknak, Lyman Page Jr.-nak és David N. Spergelnek a Princeton Egyetemről.

Az élettani díjat Joanne Chory, a biológiai és orvosi kutatásokkal foglalkozó Salk Intézet tudósa, Don W. Cleveland, a Kaliforniai Egyetem rákkutatással foglalkozó Ludwig Intézetének munkatársa, Mori Kazutosi a Kiotói Egyetemről, Kim Nasmyth az Oxfordi Egyetemről és Peter Walter a Kaliforniai Egyetemről vehette át.

A matematika területén a Utahi Egyetemen dolgozó Christopher Hacont és a Kaliforniai Egyetem tudósát, James McKernant díjazták.

A matematikai és fizikai kutatásokban jeleskedő kutató fiatal tudósok (három fizikus és négy matematikus) eredményeikért az Új horizontok díjat kaphatták meg.

Breakthrough Prize

Breakthrough Prize – “The Oscars Of Science” – Celebrates Top Achievements In Physics, Life Sciences & Mathematics, Awards $22 Million In Prizes At Gala Televised Ceremony In Silicon Valley

MTI/Hszinhua
szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 04., 13:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 3 rworse
    rworse
    2017. december 05., kedd 02:03
    Az e-útdíj meg a Golden Globe-ja.
  2. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. december 04., hétfő 20:17
    Az autópályadíj az útdíjak Oscarja.
  3. 1 rworse
    rworse
    2017. december 04., hétfő 19:11
    Aki mégegyszer valamilyen díjat az adott tématerület Oscar-jának nevez, az ne akarjon velem egy sötét sikátorban találkozni!

Komment írásához vagy regisztrálj