Az úszószövetségnél elintézték, hogy Hosszú Katinka ne nyerhessen annyi aranyat

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. máj. 31., 08:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy új szabály miatt nem indulhat majd bármelyik számban.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) honlapján kedden jelent meg a 2017-es úszó Világkupa-sorozat menetrendje. A FINA néhány szabályváltozást is közölt, egyebek közt azt, hogy magasabb lesz a sportolók díjazása, de van olyan módosítás is, amelynek nem mindenki örül. A sokszoros világ- és olimpiai bajnok Hosszú Katinka Facebook-oldalán akadt ki amiatt, mert a szövetség korlátozza, hogy egy versenyző hány számban indulhat egy Világkupa-fordulón. „Gratulálok FINA, így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit idén” – írja az úszó.

Az, hogy egy versenyző csak négy számot jelölhet meg, a magyar úszófenoménnak biztosan nem jön jól, hiszen különleges edzésmódszereit részben úgy építik fel, hogy akár egy nap letudjon egy csomó számot. Tavaly a Vk-sorozat dubai állomásán volt olyan nap, amikor hét döntőt úszott, amelyeken öt arany- és két ezüstérmet nyert. Ilyen idén biztosan nem lesz.

Hosszú 2012 óta minden évben megnyerte a sorozat összetett pontversenyét, csak tavaly 386 ezer dollárt (106 millió forint) keresett és 73 aranyérmet gyűjtött. Az úszók idei Világkupa-sorozata, melyet 25 méteres medencében rendeznek, augusztus 2-án kezdődik Moszkvában.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. máj. 31., 08:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. május 31., szerda 16:32
    A futballban minden egyszerűbb, ott amikor vége van a 90 percnek, eszükbe sem jut, hogy új mezbe öltözve átrohanjanak egy másik pályára, hogy ott is nyerjenek.
  2. 3 rworse
    rworse
    2017. május 31., szerda 14:37
    Nyomják Krahácsot.
  3. 2 reuters
    reuters
    2017. május 31., szerda 12:03
    van a szegény magyar népnek elég baja... és akkor még ez is
  4. 1 rworse
    rworse
    2017. május 31., szerda 10:33
    Lex Iron Lady.

Komment írásához vagy regisztrálj