Döbbenetes reakció érkezett Kiss Noémi lombikanyaságról szóló cikkéhez

szerző
Boér Katalin
publikálva
2017. máj. 24., 20:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy gyermekét szerető anyának felfoghatatlan mindez…

Kiss Noémi a Kossuth rádióban április 12-én elhangzott Vendég a háznál című műsorra válaszolt cikkében. Értem a felháborodását, érzem a fájdalmát…

Védekeznünk kell?! Gyerekeket támadnak nyíltan tanult és kevésbé tanult emberek. Védekeznünk kell, vigyázni, óvni gyermekeinket, mert a lelküket akarják éppen, az élethez való jogukat vitatják, és ez nagyon fáj.

De most szeretném félretenni érintettségemet, és pusztán tényekre alapozva hozzászólni a témához.

Luise Brown 37 éve, 1978. július 25-én született Oldhamben, Manchester mellett. Ő volt a világon az első IVF (in-vitro Fertilisation) gyerek, vagy ahogyan a közhasználatban él: lombikbaba. Születése után a média sokat foglalkozott a témával, elsősorban a születendő gyermek egészsége és pszichoszociális fejlődése volt kérdéses, találgatások, előítéltek és hiedelmek sorjáztak – ahogyan napjainkban Magyarországon, majdnem 4 évtizeddel később. Pedig most már kutatások eredményeire alapozhatunk.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Az elmúlt 37 év alatt számos kutatást végeztek a mesterséges megtermékenyítés lehetséges kockázatait vizsgálva. A világ különböző részein vizsgálták az asszisztált reprodukciós technikák (ART) hatását a párkapcsolatra és a szülő-gyermek kapcsolatra, valamint az IVF-gyerekek fejlődését. Az eredmények nagyon kedvezőek, így a támadások nagy része alaptalannak bizonyult. Mára az asszisztált reprodukciós technikák természetessé és elfogadottá váltak.

Az ART hatása a párkapcsolatra

A vizsgálatokból kiderült, hogy a kezelések és a közben átélt krízishelyzetek egymás mellé állítják a párokat, így általánosságban pozitív hatással vannak a párkapcsolatra. Egy svédországi kutatás a párkapcsolati elégedettséget vizsgálta többéves intervallumban; ebből az derült ki, hogy születéskor az IVF-párok és a kontrollcsoport nem különböznek, míg egy évvel később a kontrollcsoport párkapcsolati elégedettsége csökkent. Végül, 5 évvel a születés után a két csoport értékei megegyeztek.

Egy németországi kutatás az apák elégedettségét vizsgálta a párkapcsolattal; eszerint az 1 éves IVF-gyerekek apukái elégedettebbek a párkapcsolatukkal a kontrollcsoporthoz képest.

A válások száma alacsony, a kezelések után 5–10 évvel a gyermek nélküli párok 3–17 százaléka válik el. Az IVF-szülők 6–12 százaléka (a többes terhességek kivételével) válik külön, szemben a spontán fogant gyerekek szüleivel, akiknél 15–20 százalék a várható válások száma.

Szülő-gyerek kapcsolat

A European Study of Assisted Reproduction Families vizsgálta az ART hatását a szülő-gyerek kapcsolatra. A többéves kutatás során 102 IVF-családot, 94 heterológ (donorspermával végzett) inszeminációval született gyerek családját, 102 adoptív családot és 102 spontán fogant gyerek családját vizsgálták (testi fogyatékos gyerekeket és többes ikreket nem vizsgáltak).

A 4–8 éves gyerekek esetében a szülő-gyerek kapcsolat a két ART-módszerrel fogant gyerekek csoportjában pozitívabb volt a spontán módon fogant gyerekek csoportjaihoz viszonyítva. A 11 éves IVF-gyerekeknél, a kamaszkor kezdetén, az anya részéről túlféltés volt megfigyelhető, azonban a kérdőívekből nem derült ki, hogy ezekben az esetekben valóban túlféltés vagy egy erősebb szülői odaadás jelentkezett.

Az eddigi kutatások eredményei az apa-gyerek kapcsolatban nem jeleztek eltérést a csoportok között.

Az ART-gyerekek fejlődése

A terhesség korai szakaszát vizsgálva mindenképpen meg kell említeni a spontán vetélések kockázatát. A lombikbébi-kezelések során létrejött terhességek a korai időszakban, vagyis az első 12 hétben kb. 10 százalékkal gyakrabban végződnek magzati elhalással vagy vetéléssel, mint a spontán úton fogant terhességek. A későbbiekben (a 12. terhességi hét után) a lombikbébi-kezelések eredményeként létrejött terhességek nem különböznek a természetes fogantatás során bekövetkező terhességektől.

Kockázati tényező, ugyanúgy, mint a természetes fogantatásnál például a nők életkora, mivel a lombikbébi-kezeléseken részt vevő nők sok esetben 35 év felett jelentkeznek a meddőségi intézetekben. Az idősebb kori terhesség alatt magas vérnyomás, cukorbaj léphet fel az anyánál, és a koraszülés veszélye is nagyobb. A Down-kór kialakulásának esélye 25 éves korban 1:1200, míg 35 éves korban már 1:300, 40 éves korban pedig 1:100.

Számos kutatás zajlott az ART-módszerekkel fogant gyerekek kognitív és szociális fejlődése tárgyában is. A korábban már említett European Study of Assisted Reproduction Families eredményei alapján az IVF egyes terhességekből született gyerekek pszichológiai szempontból nem különböznek spontán fogant társaiktól.

Többéves megfigyelő kutatások is történtek; éveken keresztül vizsgálták az IVF-gyerekek fejlődését, azok nem jeleztek eltérést a spontán fogant gyerekekhez képest, azonban az IVF-gyerekeknél a környezet kevesebb magatartásbeli problémát jelzett. 8–9 éves IVF-gyerekek tanítóit kérdezve szintén nem találtak különbséget a gyerekek fejlődésében.

Összességében: az eddigi kutatások alapján elmondható, hogy az ART-módszerekkel fogant egyes terhességből született gyerekek fejlődése a spontán fogant gyerekek fejlődésével megegyező, esetenként jobb.

Az IVF-gyerekek felvilágosítása fogantatásukról

Sajnos Magyarországon sok szülő még nem meri vállalni ezt, ami egyáltalán nem meglepő, ha belehallgatunk a Kossuth rádió Vendég a háznál című, április 12-i adásába.

Gőbel Orsolya, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója és gyerekpszichológus a lombikgyerekek lelki sérüléseiről, sőt lélekvesztéséről beszél. Segítő szándékba öltöztetve kegyetlen mesét tanít a hozzá forduló szülők lombikgyerekeinek. „Egy tartályban voltál, harmadmagaddal. Fáztál, hideg volt. A testvéreid meghaltak, angyalokká váltak. Te egyedül maradtál.”

Dr. Lia Singh a lombikgyerekeknek írt felvilágosító könyvében így fogalmaz: „Volt egyszer két jó barát – egy petesejt és egy hímivarsejt –, akik nagyon szerettek volna találkozni. El is indultak, hogy megkeressék egymást, de az úton olyan akadályokba ütköztek, amelyeken nem tudtak keresztülhatolni, s így nem is találkozhattak. Ekkor a szüleik elvitték őket egy doktor bácsihoz, aki segített nekik, hogy végre találkozhassanak…”

Az egyik történet hideg, de nem a kémcső miatt, a másik történet meleg, kedves és a szeretetről szól. Azt üzeni: annyira vártunk és szerettünk téged még a fogantatásod előtt, hogy mindent megtettünk azért, hogy te megszülethess. Hogyan fázhatnának azok a gyerekek, akiket ilyen nagyon szeretnek?

Bár többször elhangzik, hogy kutatások nem támasztják alá a lombikgyerekek súlyos lelki sérültségét, mint ahogyan a „lélekvesztést” sem (nem is értem a fogalmat, a középkori ördögűzés jut róla az eszembe), mégis teret kap a médiában ez a vélemény. Ráadásul órákon, napokon keresztül, és olyan emberek vitáznak a témáról, akiknek szakmai tudása nagyon megkérdőjelezhető. Nem a mesterséges megtermékenyítéstől sérülnek ezek a gyerekek és a szüleik, hanem az ilyen rádióműsoroktól, a támadásoktól, amelyek hozzá nem értő, a másságot elutasító és gyűlölködő társadalmunkból hozzájuk elérnek.

Kiss Noémi felhívta a figyelmünket ezekre a veszélyekre, arra, hogy mennyire nagyon fájhat ez a célzott, az ismeretek hiányából eredő elutasítás és bántás. Egy gyermekét szerető anyának felfoghatatlan mindez, hiszen látja, érzi és tudja, mennyire nincs igazuk a támadóknak. Bízom benne, hogy sokan vagyunk még így vele…

 

A szerző pszichológus, a Lombikban fogant álmok című könyv szerzője

szerző
Boér Katalin
publikálva
2017. máj. 24., 20:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
lombik
anya
Ezt már olvasta?