Már most több mint hárommillió fontot gyűjtöttek össze a londoni tűzvész áldozatainak megsegítésére

szerző
MTI
publikálva
2017. jún. 17., 12:25
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A helyiek dobták össze a pénzt, közben a brit kormány is ígért támogatást.

Több mint hárommillió font (több mint egymilliárd forint) gyűlt össze adakozásból a londoni Grenfell Towerben pusztító tűzvész áldozatainak megsegítésére – derül ki a JustGiving nevű, adakozásra szakosodott honlap szombati adataiból.

false

 

Fotó: MTI/AP/PA/Rick Findler

Helyiek nemcsak pénzt, hanem élelmiszert, ruhákat, vizet és menedéket is felajánlottak azoknak, akik túlélték ugyan a több tucat halálos áldozatot követelő tüzet, de elveszítették otthonukat, és ingóságaik nagy része is bennégett a toronyházban.

Emellett a korábbi konzervatív kormány pénzügyminisztere, George Osborne által vezetett Evening Standard című lap további 1,5 millió fontot gyűjtött az áldozatoknak. A brit kormány 5 millió fontos alap létrehozását ígérte, és Theresa May brit kormányfő arra is ígéretet tett, hogy három héten belül mindenkinek ismét tető kerül a feje fölé.

A tűzoltók eddig harminc hallottat találtak, de mintegy 70 ember nyomtalanul eltűnt, és a legtöbb áldozat valószínűleg soha nem kerül majd elő, mert egyszerűen porrá égtek a pokoli toronyban.

Az ügyből napok alatt politikai kérdés lett. Theresa May miniszterelnököt számos bírálat érte, mert nem találkozott a károsultakkal. Egyik minisztere ezt biztonsági okokkal magyarázta, ám pár órával később II. Erzsébet királynő és Vilmos herceg is a helyszínre látogatott.

szerző
MTI
publikálva
2017. jún. 17., 12:25
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?