A BVOP szerint azért találnak egyre több illegálisan tartott mobilt a börtönökben, mert egyre hatékonyabb a felderítés

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 12., 18:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szerintük a csomagban és a beszélők alkalmával kerülnek be, úgy, hogy a csomagokat ellenőrzik, a beszélőkön pedig plexifal választja el egymástól a fogvatartottat és hozzátartozóját.

„Egyre több az illegálisan tartott mobiltelefon a magyarországi börtönökben, vagy csak egyre hatékonyabb a készülékek felderítése” – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP). Hozzátették: míg tavaly 1495, addig idén már 1680 illegálisan tartott mobilt találtak a hazai börtönökben. A BVOP szerint a felderítés hatékonyságának növekedéséről van szó, írta a HVG.

Bogotyán Róbert, a BVOP biztonsági szolgálatának vezetője azt is elmondta, a büntetés-végrehajtás biztosít mobiltelefonokat a fogvatartottaknak, hogy kapcsolatot tudjanak tartani hozzátartozóikkal. Ezek olyan készülékek, amikről csak ők tudnak hívást kezdeményezni, és csak a meghatározott embereket (a kapcsolattartóikat) hívhatják fel.

A BVOP szerint a tiltott tárgyak, így a mobiltelefonok is leginkább a csomagokban vagy a látófogadások alkalmával kerülhetnek az intézetekbe. A legtöbb lefoglalt eszköz ma már mini-mobiltelefon, amit például öngyújtónak, pénzérmének álcázva, pezsgőtablettás dobozban, seprű cirokjában, szalámiban, cipő talpában próbálnak meg elrejteni az elítéltek.

Ez már csak azért is érdekes, mert a szabályok nemrég szigorodtak: a beszélőkön egy fejmagasságig érő plexifal választja el a fogvatartottat a hozzátartozótól, előtte-utána motozás van, a csomagokat tüzetesen ellenőrzik, a benne lévő élelmiszereket felbontják és kettévágják, januártól pedig egy törvénytervezet értelmében nem is lehet majd csomagban élelmiszert beküldeni a börtönökbe.

A fogvatartottak a bv-s telefonnal egyébként a kinti percdíjaknál jóval többért, 93 forint/percért beszélhetnek kapcsolattartóikkal.

 

 

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 12., 18:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 jhamori
    jhamori
    2017. december 13., szerda 06:14
    A börtönőröket kellene megmotozni: ők viszik be - jó pénzért - a cuccokat (nem csak a telefonokat) a raboknak.

Komment írásához vagy regisztrálj