Nem volt nehéz dolga a Jobbiknak és Simicskának, simán kicselezik a plakáttörvényt

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 08., 16:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A trükk faék egyszerűségű: nem szabad ráírni a plakátra, hogy Jobbik.

Már a három hete utcára került, „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” szlogenű plakátokról is sejteni lehetett, hogy a Jobbik áll mögöttük. Tegnap viszont kifejezetten a Jobbik béruniós javaslatát népszerű hirdetések jelentek meg Simicska Lajos köztéri hirdetéssel foglalkozó cégeinek felületein.

false

A fideszes többséggel átvitt plakáttörvény július közepétől elvileg tiltja, hogy költségvetési pénzből gazdálkodó szervezetek – így a pártok is – kedvezményes áron juthassanak hirdetési felülethez. A Simicska-cégek kommunikációja szerint azonban a Jobbik kezdeményezését propagáló hirdetést magánszemély tette közzé, így arra nem vonatkozik a jogszabály. Külön szép a történetben, hogy miközben a kormány a Jobbik–Simicska-együttműködést nem lehetetlenítette el, jó pár kulturális intézményt megszívatott, hiszen mostantól ők sem kaphatnak kedvezményt a plakátjaikra.

A Fideszben minden bizonnyal már dolgoznak a megoldáson, Lázár János kancelláriaminiszter arra utasította a kormányhivatalokat, hogy írják össze az illetékességi területükön található plakáthelyeket. A plakáttörvény megsértéséért plakátonként 150 ezer forintos bírság járna, de ha Simicskáék igazat mondanak, a törvény betűjét nem, maximum a szellemét sértik. Persze magát a jogszabályt is alkotmányellenesnek tetsző módon fogadta el a Fidesz, így a továbbiakban sem lepődnénk meg semmin.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 08., 16:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?