Mégis életbe léphet a lex Heineken

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 11., 11:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bármikor betilthatják a vörös csillagot, ha a Fidesz-frakció úgy dönt.

Szeptember 15. után a parlament elé kerülhet a lex Heinekenként ismertté vált márciusi törvényjavaslat, amely „az emberi méltóság védelmében az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását” tiltaná meg Magyarországon – adta hírül a hírTV.hu.

A parlamenti döntés elsősorban a holland kormány aggályai miatt késik , ám ha a Fidesz-frakció a hétvégi őszi kihelyezett ülésén úgy dönt, bármikor életbe léphet a lex Heineken.

Lázár János kancelláriaminiszter továbbra is kitart korábbi álláspontja mellett: „Azt tudom, hogy Magyarországnak, több százezer ma is élő honfitársunknak mit jelent ez a jelkép, bennük milyen félelmetes emlékeket idéz. Ahogy korábban is fogalmaztam, biztos vagyok abban, hogy horogkereszttel ellátott terméket sem lehetne forgalomba hozni az Európai Unió bármely tagállamában. Számomra ebben a tekintetben nincs különbség”.

A magyar kormány év elején azután állt az Igazi Csíki Sör mellé és indított harcot a Heineken ellen, hogy a cég pert vesztett a hollandokkal szemben a román bíróság döntése nyomán.

Ma már a Parlamentben vitáznak a Heinekenről

Elvileg az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatáról szól a vita, a gyakorlatban tolvajok mellé állnak Lázárék. Ma délután lesz szó az Országgyűlésben arról a törvényjavaslatról, amely ha nem is a Heinekent, de a Heineken logóját betiltaná. Az indítványt Lázár János és a „kereszténydemokrata" Semjén Zsolt jegyzi.

Lázár János személyesen is ellátogatott a gyárba, hogy támogatásáról biztosítsa az Igazi Csíki Sörgyárat, sőt Semjén Zsolt korábban azt is mondta, a kormány kész állami támogatást nyújtani az Igazi Csíki Sör gyártásához, és helyzetbe hozná a kézműves söröket is.

Bár a két sörgyártó végül március végén megegyezett, és visszavonták egymás elleni kereseteiket, a Lázár János és Semjén Zsolt által beadott törvény nem került le a napirendről. Júniusban ugyanis az Európai Bizottság kimondta: a lex Heinekenként emlegetett szabályozás nem sért uniós jogot.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 11., 11:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?